Illatok, ízek, színek, fantázia, tarkaság, duzzadó élet – ezek az első szavak, amik eszembe jutnak Görögországról. És persze az is, hogy ők nyerték meg a 2004-es Európa-bajnokságot – színtelen, egyszerű, unalmas, szürke, masszív antifocival, aminél még egy Wagner-operában vagy egy teuton népszínműben is több az élet, a pezsgés és az eredetiség.

Persze német szövetségi kapitánnyal nem nehéz szürkének és unalmasnak lenni, egyébként meg ha eredményes az ember, és történetesen megnyer egy Eb-t, akkor nagyjából leszarhatja a kritikákat.

Királyból félisten

Otto Rehhagelnek – a német becenevét, az Ottó királyt a görögök Rehaklészra cserélték 2004-ben, vagyis királyból félisten lett – még azt is sikerült túlélnie, hogy az Eb-t nyerő csapatával nem jutott ki a 2006-os vébére, csak a 4. helyen végezve az ukránok, törökök és dánok mögött, de például még Albániában is kikapott 2:1-re; erről videónk is van.

A törökökkel aztán most is összekerültek, és idén márciusban úgy tűnhetett, hogy a rivális szomszéd ismét túl nagy falat lesz nekik. Ekkor kaptak ki tőlük hazai pályán 4:1-re – ennyi valószínűleg nálunk ismét elég lett volna, hogy kirúgják a kapitányt.

Rehhagel azonban maradt – igaz, ekkor már a hátuk mögött volt egy 1:0-s győzelem a norvégok ellen.

Maradt, és a következő három meccsen 5:1-es gólaránnyal 9 pontot szereztek (jó, ellenünk, Málta és Moldova ellen). Majd pontot vesztettek Oslóban, de utána ismét jött egy hármas győzelmi sorozat, benne a törökök elleni hazai 1:0, amivel továbbjutók lettek, majd most szombaton az 5:0 Málta ellen, amivel – és a norvégok hazai vereségével – megnyerték a csoportot (videón a törökországi, feltehetően különösen édes győzelem).

Így aztán szerdán már mindkét csapat tétnélküli meccset játszik. Mi legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy nyerünk, és a bosnyákok nem, mert akkor a hatodik helyett a negyedik helyen végzünk – és akkor is, ha döntetlent játszunk, míg ők veszítenek –, és mehetünk a 2012-es vébéselejtező-sorsolásán a harmadik kalapba. Ők viszont 7 pontos előnnyel elsők, és a kalapok miatt sem nagyon kell aggódniuk; legfeljebb azért, hogy a 20 éves magyarok elleni veretlenségüket megőrizzék (a nagy menetelésükről egyébként alant egy hosszabb videó).

Ettől függetlenül is ünnepelhetnek egyébként szerdán: bár az UEFA-n kívül valószínűleg senki nem tartja nyilván, akkor játsszák a 100. Európa-bajnoki selejtezőjüket. Az eddigi 99-ből 47-et megnyertek, 19 döntetlen mellett 33-at vesztettek el, a gólarányuk 144:114. A mi mutatónk egyébként 101 meccs, ebből 41 győzelem, 21 döntetlen, 39 vereség, 165:138-as gólarány; és feltehetően ha csak az utóbbi 10, 15, 20 évet néznénk, még rosszabb lenne ez a mutató.

Jól kezdődött, csúf véget ért

És ha már a múlt: a magyar válogatott 1938-ban játszott először a görögök ellen, Zsengellér azon a meccsen egymaga annyi gólt lőtt, mint az egész válogatott az elmúlt hét meccsen összesen. Akkor ugyanis ő ötször talált be, ezzel, és Nemes 3, Titkos 2 és Vincze góljaival 11:1-re nyertünk – majd az azt követő 14 meccsen jött össze még 15 gólunk (igaz, abban az évben még világbajnoki ezüstérmesek lettünk).

Az akkori csapatunk: Háda – Korányi I, Bíró, Lázár, Szücs, Balogh I, Sas, Vincze, Nemes, Zsengellér, Titkos. A szövetségi kapitány dr. Dietz Károly volt.

A folytatás már korántsem volt diadalmenet. Az ötvenes, hatvanas években, amikor még volt magyar foci, az olimposzi istenek megvédték a görögöket tőlünk. Aztán a hetvenes években kaptunk belőlük: 1976. októbere és 1979. májusa között négy meccset játszottunk, sorrendben 1:1 (i), 3:0 (o), 1:4 (i)és 0:0 (o) lett magyar szempontból; az első kettő vb-, a második kettő Eb-selejtező volt. A góljainkat sorrendben Kereki, majd Pusztai, Nyilasi és Fazekas, végül Váradi Béla szerezték.

A következő sorozat 1983. májusa és 1989. októbere között négy Eb-selejtezőt és két barátságos meccset hozott. A '83-as meccs hozta a görögök elleni első hazai vereséget (2:3, Nyilasi és Hajszán, illetve Anasztopoulosz, Kosztikosz és Mihosz), a visszavágón Anasztopoulosz (2), illetve Kardos és Törőcsik góljaival lett 2:2 a vége.

Majd Athénban kaptunk 2:1-re (ez már '86 őszén, az utolsó magyar nagycsapat mexikói bukása után volt, a gólokat Mitropoulosz és Anasztopoulosz, illetve Boda szerezték), a visszavágón, 1987. októberében viszont nyertünk 3:0-ra (Détári, Bognár, Mészáros); ez volt az utolsó győzelmünk. A barátságos meccseken 1988-ban és 1989-ben kikaptunk 3:0-ra, majd 1:1-et játszottunk (Szekeres).

Ezekből az időkből meccsösszefoglalókat nem találtam, Anasztopouloszról, aki csak a tétmecseken négy gólt lőtt nekünk, van viszont egy kis összeállítás. Ez:

Aztán az 1992-93-as vébéselejtezők két meccsén gólt sem lőttünk (0:0 és 0:1), majd jött 12 év szünet után egy barátságos meccs 2005-ben, ami ismét vereséget hozott (1:2, Kenesei), végül idén májusban a 2:0-s vereség a Heraklionban Gekasz és Szeitaridisz góljaival ezen a meccsen.

Az összesített mérleg tehát 3 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 26:22-es gólarány; persze utóbbi is sokkal csúnyább lenne a 11:1 nélkül. És ha kisinyovi formában maradunk, valószínűleg nem most fog megváltozni a helyzet. Pláne, hogy egy Ottó királyt már ismerünk a történelemből, és már 955-ben, Augsburgnál sem volt hozzá túl sok szerencsénk.