Ha jól számolom, már csak hármat kell aludni, és az elsőosztályú bohózat újrakezdődik péntek este egy parádésnak ígérkező Kaposvár-MTK meccsel. Tizenhat csapat nagyjából háromszáz labdarugdosgatója feszül egymásnak, hogy férfias, nemes küzdelemben végigkínozzanak minket harminc bajnoki fordulón. Előzetes esélylatolgatás arról, kik lesznek a legkutyaütőbbek, és kik azok, akik legalább magukkal elhitethetik, hogy jövő nyáron érdemes lesz nekivágni a nemzetközi kupák első selejtező körének (nulladik kör még nincs, de ha így folytatjuk, nekünk csinálnak egyet).
A bajnoki címre – hagyjuk most azt, hogy az ilyet annak idején Puskás, Bene, Albert szerezte meg, nagy időknek nagy bajnokai voltak, semmilyen időknek semmilyenek &dnash; vasárnap estig a Debrecent és az MTK-t éreztem leginkább feljogosítva. A szuperkupadöntő óta azt kívánom, bár esne ki mindkettő, de tényleg. Harmadik favoritom a Győr otthon bravúros 1:1-et játszott az UEFA Kupa első selejtezőjében – tudjuk, nulladik nincs –, ez is csúnyán arcpirító.
De nem fognak – sem az a kettő kiesni, sem a győriek arcpirulni – sőt, még mindig ezt a hármast gondolom a leginkább esélyesnek az első helyre. Persze azzal a kitétellel, hogy az Újpest bármikor befuthatna, ha nemcsak ész nélkül szórnák a pénzt, hanem lenne némi koncepció és követelmény is. Ha lesz, akkor még a lilák is ott lesznek a szorosan vett élmezőnyben.
A mindig is kiszámíthatatlan újoncok mellett a szezon nagy rejtélye a tavaly ősszel ügyeskedő, tavasszal összeomló, a nyári kupamenetelést eddig meglepően jól viselő Honvéd lesz. Pölöskei Gábor eddig annyit dolgozott önállóan a kispadon, mint Semjén Zsolt a parlamentben, de Avram Grantról sem sokan hallottak, míg Mourinho-pótlék nem lett belőle. Persze a Honvéd nem a Chelsea, de Pölöskeitól sem várnak BL-döntőt. A dobogót viszont összehozhatják.
Persze valamilyen érmet igazán megérdemelne az NB I legjobb és legkitartóbb edzője, a kaposvári Prukner László is. A csapatát nyáron évről évre szétszedik – braziljaik most meg sem álltak Vlagyivosztokig –, a szezonkezdetkor leírják, ám a Rákóczi évről évre meglep mindenkit, és jól elvan a felső harmadban. Most sem bízom bennük, de ez nekik akár jó ónem is lehet. A ZTE-től viszont mindig többet várok, mint amennyit a Koplárovics-életmű megalkotása óta a zalai csapat össze tud hozni, aztán mindig lebőgnek; most kiszúrok velük: már nem is várok tólük semmit, ezt múlják alul, ha tudják.
A sötétszürke középmezőnyből talán még a Fehérvár és a Vasas léphet előrébb, a világosabb szürkébe, de mindkét helyen az van kicsiben, ami a Honvédnál egy kicsit nagyobban: pénz van, rendezett feltételek vannak, eredmény viszont nagyon nincs. A Paks lendulete talán még elég lehet a mezőny első felére, de erre nem tenném fel a Juhár Tamás összes sprintjei című nagyon-nagyon rövid rövidfilmgyűjteményemet.
A többiek számára a tizediknél jobb helyezés megszerzése valószínűleg nagyobb örömöt jelentene majd, mint Pomper Tibinek a fizetésnap. A Nyíregyháza, a REAC, a Siófok, a DVTK, valamint a két újonc, a Haladás és a Kecskemét egyaránt jó lehet a kiesésre. Közülük a Haladás okozhat kellemes csalódást – már azzal, ha nem veri őket bucira az Arsenal délután –, míg legnagyobb értékemet, a Supka Attila-féle dedikált fülbevaló-kollekciót a Siófok és a Kecskemét kiesésére tenném fel.
Bár szűk egy év múlva valószínűleg ismét azt fogom gondolni, hogy azt még tizennégyen megérdemelnék.