Becsületszavamat adom, nem vagyok Kaposvár-szurkoló, sem kaposvári – sőt, ahogy így gyorsan végiggondolom, valószínűleg ez az egyetlen megyeszékhelyünk, ahol még átutazóban sem jártam –, de lassan kezdek előbbi lenni. Az a teljesítmény, amit a Rákóczi nyújt szezonról szezonra, megdöbbentő, de ebben az elkeserítő magyar sörfocirögvalóban jó értelemben. Már tavaly is sokat dicsértem, de most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a csapat edzője, Prukner László, pedig egy igazi Gyurcsok József, egy fantasztikus képességű táltos, akinek még tévéképernyő és emelt díjas telefonszám sem kell ahhoz, hogy csodát tegyen.
A kaposvári csapatot, amely talán a legszegényebb első osztályú együttes idén, és az elmúlt években is ott volt a csórósági verseny élmezőnyében, évről évre szétszedik, általában kétszer: a nyári és téli átigazolási szezonban. A legjobbjai jó pénzért eligazolnak, érzékeltesse ezt egy rövid névsor: Balajcza Szabolcs, Oláh Lóránt, Pintér Attila, Vasziljevics, Alves, de játszott itt korában a másodosztályban Rajczi Péter és Jovánczai Zoltán is. No jó, egyikük sem világsztár, de hazai szinten jól jegyzett, tényleg meghatározó játékosok. Közben pedig ismeretlenekből, fiatalokból és máshol leírt, bénázó játékosokból csinál csapatot. Ott van most például, és nem is játszott rosszul egy bizonyos Bozsovics, akit szerintem én korábban Békéscsabán és Kispesten is láttam játszani; az egyik klubjánál, amikor arról volt szó, hogy az idegenlégiósokkal milyen nehéz dolgozni a nyelvi problémák miatt, őt hozták fel példának, mondván: "Bozsovics tud magyarul; ő sajnos focizni nem tud"; és most kiderült: mégis.
Mert Prukner nem omlik össze, hanem, mint Kőmíves Kelemen, ami leomlott reggelre, felépíti azt estére, újra és újra, csapatot csinál, ami ebben a mezőnyben a remek ABCDZS-licenszes edzői karnak nemigen sikerül. A csapata, amely 2005-ben újoncként a 12. helyen végzett, folyamatosan jön föl, tavaly minden addiginál jobb eredményt elérve hatodikok lettek. A szezon előtt azt írtam róluk: a Rákóczi évről évre meglep mindenkit, és jól elvan a felső harmadban. Most sem bízom bennük, de ez nekik akár jó ónem is lehet.
Kedves kaposváriak, örömmel (vagy, ha már ómenekről van szó, lehet, hogy inkább szomorúan) jelenthetem: a pénteki meccset látva elkezdtem bízni bennetek. A (magyar szinten) dúsgazdag, bajnoki favoritnak tartott MTK-t gond nélkül lefocizták a pályáról – kár most fennakadni azon, hogy mindkét tizenegyes jogos volt-e, a zöldek mindenképpen győzelmet érdemeltek –, amit persze megkönnyített, hogy Garami mester magyar fociba egyre inkább beleöregedő (alibizővé, reklamálóssá, bénázóvá és ötlettelenné váló) ifistái átmentették a szuperkupadöntős formájukat a bajnoki nyitómeccsre is, és immár 210 perce képtelenek akciógólt lőni (sőt, ha a kaposvári Kovács kapus nem a Júdea Népe Front Elit Öngyilkos Alakulata Potyagól Szakosztályának tagja, másfélét sem lőttek volna). A Rákóczi így 3:1-re nyert, és a csúcsra ért: a bajnokot legyőzve az első helyen áll.
És, ha már túl vagyunk a majdnem teljes nyitófordulón – a Honvéd-Vasas kedden lesz a kispestiek szombati, újabb hazai lebőgést jelentő Graz-meccse miatt – egy rövid számvetés. Az MTK tehát nagyon gyenge, akárcsak a Győr (első körben viszlát UEFA Kupa, ha így folytatják), a Debrecen legalább fordítani tudott az idén simét ígéretes ZTE elleni hátrányból (úgy érzem, az egyetlen csapat lesz, amely legalább a nyárutót megéri a nemzetközi kupákban), az Újpest olyan fáradtnak tűnt, mintha másfélórás Lendvai Ildikó-felszólalást hallgattak volna az öltözőben. A Kecskemét szorgos, de ötlettelen – bár a mai játéka alapján kicsivel több esélyt adok a bennmaradásra, mint néhány napja –, a REAC-Diósgyőr meccset egyből az NB II-ben is megrendezhették volna.
Pozitív élményt eddig a Kaposváron kívül legfeljebb a Haladás és a Siófok jelentett: előbbi az Arsenal elleni döntetlen után nyugat-dunántúli tangadót nyert újoncként a múlt szezon végére összeállt, de most ismét széteső Győr ellen (jah, a pénz ne minden, és nem lehet mindenhol egy Prukner), míg a Siófok annak ellenére is nyert, hogy Détári van a kispadon; a dolgát megkönnyítette, hogy az ellenfele az évek óta az ígéret földjének számító Fehérvár volt.
A tabella persze csak kedden lesz teljes a Honvéd-Vasas után. A kispestiek eddig három hazai tétmeccset játszottak ebben a szezonban, ezen 1 győzelem és 2 vereség, 5:6-os gólarány a termésük; az ötből négy gólt még a Zsetiszunak lőttek. A tulajdonosát vesztett Vasas különösen abban bízhat, hogy a Honvéd két kapott gól alatt nem úszott meg még hazai meccset (ennyit a Zsetiszu is lőtt), de már tavaly is teher volt neki a Bozsik stadion: hazai pályán csak 22 pontot szerzett (idegenben is majdnem ennyit, 21-et), ami csak kettővel több, mint ahányat a Vasas idegenben.
