HTML

Labdarugdosgatás

Amit a fociról hazudnak Battonyától Nemesmedvesig, Uszkától Felsőszölnökig.

Friss topikok

Messze van, mint Kerepes Angyalföldtől

2009.11.29. 08:46 Kültelki Mágus

Barátom, mióta ismerem, Vasas-szurkoló. Ahogy meséli, még a hatvanas-hetvenes évek fordulóján lett az, no, mondjuk akkoriban talán én is az lettem volna, ha élek. De nem, még a hetvenes évtizedet is a megszületéssel és az azt követő első évek önfeledt szórakozásaival töltöttem, olyasmikkel, mint evés, alvás, hisztizés, szobatisztává válás, ülni, állni, járni, beszélni, majd hallgatni tanulás, aztán még rózsahimlő, bárányhimlő, könyöktörés, csuklótörés. Szóval, ha van tudatom - és az nemcsak a nyolcvanas évek első felében alakul ki, hogy az első töredékes fociemlékem a 82-es, teljes fociemlékem a 84-es vb, illetve Eb legyen -, akkor a hatvanas-hetvenes években valószínűleg én is Vasas-szurkoló lettem volna.

Nem a barátom miatt, őt csak bő tíz éve ismertem meg. Hanem azért, mert akkoriban - persze, tudjuk a legendákat, hogy talán a Kádár elvtársnak való elvtársi megfelelések szándéka miatt - a Vasasnak volt egy jó csapata, olyan, mint előtte se, és azóta... virtuális legyintés. A nyolcvanas évekre ebből nem sok maradt, ezekben az öntudatra eszmélős időkben éppen a Rába volt az országverő csapat; jellemző, hogy a vidéki kisvárosban, ahol laktam, nagyjából 350 kilométerre Győrtől, nemcsak Vasas-, Dózsa-, Fradi- és Honvéd-szurkolók voltak, hanem etósok is.

Én, talán épp a túl sok inger miatt semmilyen nem lettem, gyerekkoromból persze, Fradi-szurkoló atyám hatására, vannak rólam zöld-fehér pólós, Fradi-sapkás fotók, de az Üllői úti fák sosem tudtak igazán lázba hozni. Amikor például a szomszédos közepesen nagyvárosban jött játszani a Fradi, én nem tudtam elképzelni, hogy ne a földieknek szurkoljak titokban. A tudathasadásos állapot a mai napig megmaradt, talán az eddigi bejegyzésekből is kitetszik, hogy azóta sincs kedvenc csapatom, legfeljebb kicsit kedveltebbek vannak, de azok is csak átmenetileg.

De nem is rólam van most szó, illetve bár rólam volt eddig, bár nem ez lenne a lényeg, az analizálást máskorra hagyom. Hanem a barátomról, aki viszont történetesen Vasas-szurkoló lett, mondom, abban az időszakban ez nem volt csoda, 1966-ban veretlenül lett bajnok - nem néztem utána, de gyanúm szerint azóta sem volt ilyen -, olyan játékosai voltak, mint Machos, Mathesz, Szentmihályi, Mészöly, Sárosi, Farkas János, később Komjáti, Várady, Izsó, Zombori, Müller.

A város, ahol laktunk, nemcsak Győrtől volt (van) távol, hanem Budapesttől is, és úgy általában mindentől, ami fontos ebben az egyébként nem túl fontos országban. Akkoriban, még nem vezettek pompázatos autópályák keresztül és kasul pusztákon, rónákon, mezőkön, hegyeken, völgyökön, dombokon vagy éppen dombokban, és a vasút sem volt túl sok-sok remekbeszabott reformon. Így a mi kis városunkból autóval nagyjából négy óra volt az út a fővárosba, és ahogy emlékszem, átszállásokkal együtt vonattal sem kevesebb.

Mégis, ez a barátom, ahogyan meséli, a nyolcvanas években, de talán még a boldogságos új politikai berendezkedésünk első éveiben is, hétvégenként rendszeresen, havonta legalább egyszer vonatra ült, és elzarándokolt - tényleg szó szerint - a Vasas egy hazai meccsére. Ha a piros-kékek a környékünkön (100-150 kilométer sugarú körben) játszottak, szintén. Ült huzatos buszokon, már akkor kiöregedett, de még ma is közlekedő motorvonatokon, koszos, összehányt nemzetközi gyorsokon, néha, főleg a hosszabbítások miatt éjszakába nyúlt kupameccsek után zötykölődő postavonatokon. De ment, töretlenül, lelkesen, ahogy meséli, egy-egy szezonban 15-20 Vasas-meccset minimum megnézett.

Aztán, az említett új, boldogságos politikai berendezkedéssel érkező nagy vállalkozói szabadság őt is szabaddá tette, ahogy kesernyésen mondogatni szokta, vállalatának vezetői megteremtették a lehetőséget számára, hogy kipróbálja erejét a szabadpiacon. Munkanélküli lett, ahogy a mi kis régiónkban annyian, majd kényszervállalkozó. És kiderült, hogy ez, mármint a vállalkozás, nem a kényszer, jól megy neki. Meccsekre ritkábban jutott el valamivel, de amikor ment, egy idő után már kocsival mehetett, a sajátjával, a jobbnál jobbakkal. Aztán egy idő után már olyan jól ment a bolt, hogy gondolt egy merészet, és valóra váltotta álmát, a focibolondok álmát: lakást vett Pesten, naná, hogy Angyalföldön, naná, hogy egy olyan panelben, ahonnan éjjel-nappal rálátott, ha nem is az egész pályára, legalább a reflektorokra. És bérletes lett, és ott volt minden hazai meccsen, és néha a vidékieken is.

Közben persze panaszkodott, ekkoriban már ismertem - ekkoriban ismertem meg, hogy ebben az egyébként teljesen lényegtelen kérdésben kellően pontosak legyünk -, panaszkodott, hogy gyenge a csapat, hogy szegény a klub, hogy tehetségtelenek a vezetők. A csapatnak tényleg nem ment, eufemizmus lenne azt mondani, hogy nem nagyon ment, inkább nagyon nem ment. Volt, amikor a legendás Illovszky Rudi bácsinak a kieséstől kellett megmentenie a csapatot, és bár aztán jött két bronzérem, nem sokkal később a Vasas kiesett, aztán szenvedett a másodosztályban, aztán lényegében meg is szűnt, míg nem jött a kecskeméti segítő kéz. A barátom ezeket az éveket félhalott állapotban töltötte. Kiment a pályához, megsiratta, amikor úgy tűnt, örökre vége a klubnak.

Aztán, amikor az újrakezdés jött, már valahogy nem volt az igazi. Kijárt a meccsekre, de már csak ímmel-ámmal, hiába volt bérlete. Szurkolt, de keserűen. Néha, ha éppen arra jártam meccsidőben, benéztem a Vasas-pályára, egy időben sokat utazgattam, szívesen bekukkantottam mindenhol meccsekre horvát másodosztálytól magyar megyei kettőig. Ilyenkor rácsörögtem, összefutottunk a lelátó mögötti forralt borosnál. Lelkes és boldog volt, ha vezetett a csapata, ideges és - mint minden igazi szurker - összeesküvést emlegetett, ha vesztésre állt. De az a fény, az nem csillogott a szemében.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy az idei utolsó őszi forduló idején, november 21-én történetesen épp belefért volna az időmbe, hogy megnézzem a Vasas-Dózsa (igen, Dózsa, tudom, hogy ez sokak szemét szúrja, majd mesélek róla egyszer, hogy miért), szóval belefért volna az időmbe a Vasas-Dózsa. Gondoltam, felhívom, hogy találkozzunk a szotyisnál, vagy most az egyszer akár a bejáratnál is. "Hát tudod, lehet, hogy nem leszek kinn. Igazából ebben a szezonban még nem voltam egyszer sem. Úgy van, hogy eladtam a vállalkozást, egy kis nyugalomra vágytam. Vettünk egy kis házat itt, Kerepesen, a falu szélén, csöndes helyen, és nem szívesen mozdulok ki innen, késő este lenne már, mire hazaérnék, nekem ez már nem éri meg, ezekért" - mondta.

Értik ezt?

18 komment

Címkék: nosztalgia vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://labdarugdosgato.blog.hu/api/trackback/id/tr161559879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artie 2009.11.29. 10:35:56

Értjük.

Első fociemlékem: hétévesen Rába ETO-Újpesti Dózsa 6:1, a második bajnoki cím. 32.000 ember (vagy ki tudja, mennyi).

Most meg? Miért kellene kimenni?

Artie 2009.11.29. 10:37:34

Illetve emlékszem még egy ETO-Csepel 4:0-ra is (Póczik, Mile, Póczik, Mile) abból az évbők.:)

Mitya Ivanov 2009.11.29. 10:45:00

simán megértjük, de nem a szinvonal esése az oka.
Vidéki MTK szurkolóként (ez már önmagában érthetetlen) 10-15 éve feljártam pestre, még nb2-es meccsen is voltam. Aztán jött az Illés korszak, azért a csapatért megérte felmenni, meg is tettem sokszor, és a lakhelyemhez közel eső idegenbeli meccsekre is elmentem, Győrbe, fehérvár, Szhely, Siófok, Pécs. A legdurvább az volt, amikor egy MTK csepel kedvéért ellógtam az egyetemről. 5-2 re nyertünk, megérte:)
Ma már el nem tudnám képzelni ezt, marad a fotel. És azért mondom, hogy ez nem szinvonal kérdés nálam, mert szivesebben megnézek egy magyar bajnokit, mint egy premier ligás serieA-s bármilyen meccset. Inkább a helyi csapat nb3-as meccsére járok, de ha jól belegondolok, 15 éve is azzal kezdtem, hogy a helyi csapat akkor nb2-es meccsére kezdtem járni.

Alapvető élelmiszer 2009.11.29. 11:20:15

Szerintem ennek két oka van, emberként ma már kényelmesedünk, ma már van internet, rendszeres tévéadás, sokféle rádió, könyv, PSP, sok olyan eszköz, amivel elütöd az időt. Akkoriban még a tévé sem sugárzott minden nap, könyvtár, 3 rádióadó és slussz. Így az egyik fő kikapcsolódás volt a foci.

Másrészt a magyar foci színvonala mélységesen zuhanóban. Ki a fene kíváncsi arra, hogy 22 életunt ember öregember módjára szottyog a labda után?

zsitva 2009.11.29. 11:23:35

Értjük.
Egy Vasas játékos, egy azok közül akiket név szerint említettél, 1980-tól járt a Kábelgyár nevű focicsapat meccseire. Nézőnek. Nem ment Vasas meccsre, nem ment NB II.-es meccsre, csak a Kábelgyár SC vagy FC ?? meccseire. Óbudáról Kelenföldre. Azután már oda se. A mostani házától 400 méterre van egy futball pálya. De nem néz meccset. TV-ben se.

SimiTomi 2009.11.29. 12:57:05

Értem hát. Én pont akkor lettem Vasas szurkoló, amikor már az ETO volt a nagy, de igazából csak azért, mert hár a focit szeretem, valakinek meg csak kell szurkolni. Fater a Honvédot csípte, ez hát ki volt lőve - barátaim a Vasast, adott volt tehát, mehetünk is együtt meccsekre. Eger környékéről azért anno egy-két meccsre évente el is mentünk - még a nyolcvanas évek végén, kilencvenesek elején.

Aztán valahogy lemaradtam az egész magyar fociról, rájöttem, hogy nem biztos, hogy kell ez nekem. A válogatott meccseket egy ideig néztem, mármint úgy 30-40 percig, általában akkor már szopóra álltunk, lehetett máshová kapcsolni, ugye.

Na, mindegy, a lényeg, hogy aztán egyszercsak én is Angyalföldön találtam magam, albérletben, s ha már ott, akkor gondoltam veszek bérletet is. Az első évben két meccset hagytam csak ki, a másodikban már kicsivel többet, a harmadikban kettőre mentem el talán... Pedig egyébként élőben nem is olyan rosszak azok a meccsek, esküszöm. De valahogy mégsem.

Nézed a tévében, ahogy máshol hangzavar, kiabálás, szurkolás, minden van, aztán kimész, gyakorlatilag minden szurkoló hangját meg tudod különböztetni egyenként, leülni nem nagyon tudsz, stb.

Na, valami ilyesmi, amiért végül is már megint nem járok, csak válogatott meccsekre már vagy három éve.

Eastbay1 2009.11.29. 13:37:26

Látszik, hogy nem lettél nagy fociszurkoló, mert 84-ben nem volt vb...:D

antiszociális taho_kismama 2009.11.29. 13:43:42

@Eastbay1: nem akarom védeni, de szerintem egyértelmű, amit írt: 82-es és 84-es vb és Eb - gondolom, úgy értette, hogy a 82-es vébé és a 84-es Eb.

Eastbay1 2009.11.29. 14:04:52

@antiszociális taho_kismama: Konkrétan ezt írta:
"...hogy az első töredékes fociemlékem a 82-es, teljes fociemlékem a 84-es vb, illetve Eb legyen...".

genetikus 2009.11.29. 14:14:49

@Eastbay1: konkrétan ezt, és szerintem is nagyjából azt jelenti amit antiszociális taho_kismama írt.

Én is jártam MTK-ra, persze csak mikor közel volt, aztán lemorzsolódtam. Szomorú, de be kell vallani, lusták vagyunk.Annyit nem esett szerintem a színvonal mint a nézőszám, élőben kifejezetten élvezetes egy meccs, csak hát a tévé behozza a szobába, nem kell fázni, meg nem zsibbad el az ember segge...

De az egészben ez tetszik a legjobban (kommentből): "A válogatott meccseket egy ideig néztem, mármint úgy 30-40 percig, általában akkor már szopóra álltunk, lehetett máshová kapcsolni, ugye." - istenem, hányan rinyálnak hogy 0-1 -nél nem küzd a válogatott, szurkolni meg csak addig amíg nem állunk vesztésre... ugye...

sztavrogin2 2009.11.29. 14:33:20

Vallom, hogy az igazi szurkolót a mai napig nem érdekli, hogy összedől a lelátó, hogy esik az eső, vagy, hogy a csapat épp a kiesés ellen küzd. A szurkoló ott van, meccsre jár, a meccs része a létezésnek. Ez mindaddig tart, míg először rá nem jön, hogy becsapják. Ezután elkezd az értékrend átalakulni...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.11.29. 14:37:02

@Mitya Ivanov: "Vidéki MTK szurkolóként (ez már önmagában érthetetlen)" - dehogy érthetetlen. nem volt másik.

SimiTomi 2009.11.29. 14:42:05

@genetikus: Már jó ideje végigszurkolom a meccseket, már a válogatottét, kint is voltam, a románok ellen pár sorral feljebb kellett kiabálnom, hogy mi a szarért románozik a barom, miért nem szurkol inkább... De ahogy @sztavrogin2: írja, ha becsapnak, akkor nem tudok mit tenni...

genetikus 2009.11.29. 14:49:52

@smtm: naigen. Én nem voltam soha igazi szurkoló, inkább csak műkedvelő, így nem is lettem becsapva.

Mitya Ivanov 2009.11.29. 19:01:52

@RAMBO: ó dehogynem volt. Lakhelyem csapata közben az nb1-et is megjárta, a pálya 154 méterre volt a lakásunktól, de akkor is maradtam MTK szurker.

eastern 2009.11.29. 20:41:52

Az első fociemlékem - ahová már magamtól mentem és nem a fater vitt - 1978-ból a DVSC-Vasas Izzó (1-1), az utolsó meg kb másfél órával ezelőttről a DVSC-ZTE (5-3). És közben száz meg száz meccs, a katonaság másfél évét leszámítva zsinórban. Persze ma már kevesebbet járok idegenbe, de, hogy hazai meccsre ne menjek ki, mert rossz idő van, vagy a tv-ben az El Classicót adják, hát olyan nincs. És ez már így is marad, míg élek...

Labdarúgás a mindenem · http://labdarugas.cimpa.hu/ 2009.11.29. 21:26:50

Az első focisélményem az 1986-os Mexikói világbajnokság volt. Sajnos a kezdet katasztrofálisra sikeredett a Magyar válogatott számára. Ennek ellenére nagyon szurkoltam a nemzeti tizenegynek. A világbajnokságot végig figyelemmel kísértem, és ha mondhatok ilyet "megfertőződtem" a focival, hiszen azóta az életem részévé vált. Első mérkőzés amit élőben láttam az 1987-88-as szezonban a PMSC-Haladás mérkőzés -mivel Pécsi vagyok- volt, ahová egy barátommal mentem ki, aki már járt mérkőzésen. Kb. 3000 néző volt kint a mérkőzésen és olyan sztárokat láttam a pályán mint Márton Gábor, Bérczy Balázs, Lőrincz Sándor, Megyeri Károly, Turi Zsolt, illetve a Szombathelyiek közül Illés Béla, Bognár Zoltán Nagy József és még sorolhatnám. Azóta számlálhatatlanul sok mérkőzést tekintettem meg a helyszínen. Szeptemberben kint voltam a Puskás Ferenc stadionban is a Magyar-Svéd, illetve a Magyar-Portugál mérkőzésen. Én azt mondom, hogy bármilyen is a magyar foci, akkor is a miénk és szeretni kell, és várni a felemelkedést mert még sok öremet fog nekünk okozni ez a csodálatos játék. labdarugas.cimpa.hu/
süti beállítások módosítása