Odin, Allah és Lenin után Zeusz fiai is csúful elintéztek minket. Igaz, jobbak voltak egy Vanczákkal, még két védővel és egy bíróval is. A válogatottat ennek ellenére lehet szeretni: a szombati kisinyovi meccsel szemben most tényleg akartak, robogtak, és legalább a döntetlent megérdemelték volna. De a balsors, az még mindig tép.

Sajnos a ma esti meccs megerősítette, amit már a moldovai is. Hogy hiába van nyolc-tíz játékosunk, akik általában képesek nemzetközi mércével is jó focizni, még messze, messze-messze nem vagyunk olyan jók, hogy egy-két stabil ember hiánya, gyenge teljesítménye vagy egy-egy pillanatnyi kihagyása elég ahhoz, hogy 60-70 percnyi jó teljesítményt annunáljon. Kikaptunk 2:1-re, egy ostoba öngóllal, egy olyan meccsen, amit 2-3 góllal kellett volna nyerni. Nem ők, mi. Mert ezt a csapatot tényleg lehet szeretni, akkor is, ha csak a 6. lett, akkor is, ha csak a negyedik kalapba kerül.

Szerencse ugyanakkor, hogy most csak egy-két ilyen ember volt, és nem, mint Moldovában, hat-nyolc is. A legnagyobb hiányosságok tovbbra is a védőmunkában vannak: mint itt egy kommentelő is írta, egy darab nemzetközi szintű védekező középpályásunk van, Vass Ádám. Ő most játszott, jól játszott; látszott is a különbség a szombati meccshez képest. Sajnos mellette Tőzsér ismét meggyőzött arról, hogy a belső középpályás védekezés nem neki való; persze kérdés, ki segíthetne szűrni Vassnak.

Az igazi problémát azonban a hátvédsor jelenti. Nemcsak azért, mert Vanczákban ma újraéledt Gyepes Gábor, hanem azért is, mert a második legjobb magyar, Juhász Roland olyan magányosan küzdött ma (is), mint egy sztrájktörő vasutas a Keletiben. Egyszerűen nincsenek jó védőink, Vaskó és Szélesi sem meggyőző – magukhoz képest nem játszottak rosszul, de ők akkor sem képesek valóban válogatott teljesítményre –, de a nagy kérdés itt is az, hogy ki jöhetne helyettük; lehet, hogy el kellene gondolkodni egy-két bekk honosításán?

A középpályán viszont jó volt látni Halmosit – ma tovább erősödött az a meggyőződésem, hogy a baloldali középpályás poszton Dzsudzsák csak a harmadik legjobb magyar; és természetesen Huszti az első. Buzsákyt jó volt látni, akárcsak Kisinyovban – csereként –, ezúttal is messze ő volt a csapat legjobbja, és nemcsak a gólja miatt. Mondhatnánk, szerencse, hogy a kisebb hullámvölgyben lévő Gera a sárga lapjai miatt nem játszhatott.

A támadójáték szervezése alapvetően jól megy tehát, bár Priskin állandóan a jó és a rossz értelemben vett agresszivitás határán táncol, most talán azon belül maradt. A csapatból most Tőzsér mellett Hajnal Tamás lógott ki lefelé, bár a kisinyovi formáján javított, ezzel aligha lehetne a Karlsruhéban közönségkedvenc. em tudta összefogni a csapatot, nem tudta megszervezni a játékot, és jól jelezte a gyengeségét az is, hogy a pontrúgásaink nagyon gyatrán sikerültek. Hiába rúgtunk egy kazalnyi szögletet, azok kevesebb veszélyt jelentettek a kapura, mint Tóth Károly a vizitdíjra.

Várhidi Péter a meccs után úgy nyilatkozott: az öltözőben azt mondta a játékosainak, hogy büszke rájuk. Azt hiszem, most mi is azok lehetünk, és reménykedhetünk, hogy marad ő, és marad a fiatalítás.

Aztán már csak a magyarok istene, csak neki kellene egy kicsit már megráznia magát.