Ha egy magyar focista rosszul játszik, abban nincs semmi különös, mondhatni, az a sztenderd. Ha egy magyar focista leszarja azt, ami a pályán történik, kocog egy kicsit ide-oda a kezdőkör táján Bárányos vagy Sándor Tamás utolérhetetlen stílusában, abban sincs semmi különös, ez szintén a magyarfoci protokolljának szerves része.

Azt, hogy egy magyar focista jól játsszon, a következő 5-10 (3-4, 10-15, optimista/pesszimista világlátás kérdése a dolog) nemigen várhatjuk. Néha van egy-egy játékosnak egy-egy jól sikerült meccse vagy rövidebb-hosszabb ideig tartó jó periódusa, de tartósan jó formában senki nem tud játszani (nem 8-10 évig, mint egy Henry, Buffon, Maldini, Vieria, Seedorf, Kaká, Rosicky, vagy a régiek közül Prosinecki, Boban, Suker, Adams, Lineker, Mijatovics, Hagi, Maradona). Volt nekünk egy Szabicsunk, van egy Geránk, lesz, talán már van egy Hajnalunk, de egyikük sem tudott átütő, komoly nemzetközi eredményt elérni. Détári volt az utolsó magyar focista, aki része volt a világfutball elitjének, de azóta már jó húsz év eltelt.

Éppen ezért már az is nagy szó, ha egy magyar focista legalább nemcsak kóvályog, mint újpesti védők a vaduzi prés alatt, hanem fut-robog, mint a kicsikocsi, becsúszik, belevetődik, nyög, izzad, liheg, szenved. Ennek a jeleit már láttuk az olaszok ellen – sőt, ott néha még a szép játék is ment, például a következő meccsen érthetetlenül kihagyott Filkornak –, és láttuk a bosnyákok ellen – a videón a magyar-olasz –, és helyenként láttuk egyébként a Honvéd-Hamburg meccsen is (a másodikon azt a kispestiek visszahoztak minket a nagyon mély magyar valóságba). Ez nem a túl bonyolult taktikai bravúr elég volt a Rosenborgnak, hogy évekig a BL-mezőny tagja legyen, a norvégoknak a válogatott egész elfogadható szerepléséhez, és Izlandnak, hogy középcsapattá váljon.

Ma este a törökök ellen valószínűleg a bosnyák-meccsnél is jobban fog szenvedni a csapat. Valószínűleg ki is fogunk kapni; kár lenne azzal érvelni, hogy Málta összehozott egy döntetlent, a törököket az a pontvesztés még inkább hajtani fogja, ráadásul most először játszanak otthon az eltiltás után. De most tényleg nem ez számít, hanem az, hogyan fognak játszani Geráék (mert egyébként akár a bosnyákoktól is kikaphattunk volna, ha Muslimovic vagy a bíró összeszedettebb egy kicsit). Ha úgy, mint az első két meccsen, akkor azért nagy baj nem lesz, és talán 13 után újra összejöhet egy magyar gól. Ami egy meccs kivételével eddig mindig együtt járt azzal, hogy nem kaptunk ki.

Szóval nyögni, szenvedni, lihegni kell este. Ettől még nem leszünk jobbak, de legalább látják, megteszünk mindent, hogy sikerüljön.