És nemcsak úgy, ahogy 90 percig tették például Győrben, ahol 4:1-re kikaptak, hanem vérkomolyan. Mert nincs pénz, három hónapja nem fizetnek nekik (vagyis már a bajnokság kezdete óta, licenszük mégis van, hiába no, nem mindenki FTC, hogy példát statuáljanak vele).
Ha meg kellene nevezni az ország három leggazdagabb megyéjét a Budapest-Pest megye összenövésen kívül, valószínűleg a legtöbben Győr-Moson-Sopron, Vas és Fejér megyére tippelnének, és valószínűleg nem is tévednének sokat. Ám a magyarfoci uralta dimenziókban mások a fizikai törvényszerűségek.
Mert itt van hát az ország egyre versenyképesebb gazdaságának egyre versenyképesebb ipari központja, Székesfehérvár. Fejlődés, dinamizmus, elkerülőutak, autópálya, lendület. És még szép futballmúlt és hagyományok is vannak, 22 éve UEFA kupadöntős csapattal egyebek mellett. No, pénz viszont itt sincs: az önkormányzat és a magántulajdonos külső szemlélő által nem is érhető kötélhúzásába könyvvizsgálókat is bevonnak, miközben a csapat pénteken, azaz ma sztrájkolni fog. Az is lehet, hogy szombaton az ifikkel lépnek pályára Pakson – szegény Lengyel Ferenc, ha még egy hétig kibírja, most talán egy könnyű 3 pontnak örülhetett volna.
A helyzet azonban nemcsak Székesfehérváron tarthatatlan. A hét elején Détári Lajos jelentette be akkor még a Sopron edzőjeként, hogy játékosai hónapok óta nem kapnak fizetést. Sopronról ugye az embernek az jut eszébe, hogy egy mini-Ausztria – mármint a város –, szép, ápolt, gondozott, picit talán unalmas. De mindenképpen van ott pénz, mármint a városban úgy általában. És van egy még magyar szinten is középszerűcske futballcsapata – ahol viszont nincs pénz. A román cselgáncsostól rejtélyes olaszok vették meg a csapatot; az olaszok kispesti és váci ámokfutását ismerők szerint ez aligha jelent sok jót. Détárit mindenesetre kirúgták, persze ettől még nem lesz pénz, de legalább láthatják a játékosok, mi lesz azzal, aki pofázik.
A helyzet Tatabányán (Komárom-Esztergom megye, a Suzuki és a Sanyo megyéje) sem jobb: az egyébként is sereghajtó, 9 meccsen mindössze 1 pontot gyűjtő csapat ugyanis nem kap pénzt az önkormányzattól a villanyvilágítás kiépítésére. Ha jól emlékszem, 130 millió kellene, de nincs (talán a kiskunhalasi Z. Jánossal kellene beszélniük, hogy EU-pályázzon meg már nekik 180 millát, abból a szebpénzek kifizetése után is futná legalább néhány autóreflektorra). Márpedig ha nincs világítás, nincs NB I-es licensz (persze tudjuk, akkor sincs elvileg, ha nem fizet egy csapat, de a Fehérvárnál ez mégis másképp van), vagyis a Tatabánya már a szezon vége előtt kieshet az élvonalból.
Szóval szegény Dunántúl sokkal szegényebb, mint gondoltuk. Diósgyőr, Nyíregyháza, ti maradtatok, mutassatok utat!