Szombaton kiderül, mit ér a magyar válogatott olaszok elleni győzelme. Mármint hogy valójában a fociból élő hiénák önlegitimálásán túl, tétmeccsen mit ér. Mert tétmeccs lesz ez akkor is, ha nekünk már nincs igazi tétje az összecsapásnak, mert a világ leghihetetlenebb eredménysorozatának – benne többek között a magyar válogatott pontveszteség nélküli teljesítményének – kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy mi továbbjuthassunk. Mégis: kiderülhet, hogy az olaszok elleni győzelem tényleg a kiút kezdete-e – de legalábbis egy apró emelkedő valahol a Mariana-árok mélyének közelében –, vagy csak egy múló kaland volt, mint Kelemen Annának a pornóforgatás.
És bár szombaton a hazai elit is pályára lép – forduló lesz a ligabajnokságban, háromszoros hurrá –, az igazi európai foci rajongói különös izgalommal várhatják a szombatot és a szerdát. Szerintem legalábbis az igazi focit a válogatott meccsei jelentik, mert a szövetségi kapitányok tényleg abból főzhetnek, amijük van, nincsenek milliárdos átigazolások (jó, legfeljebb honosítások, de azért szerencsére azt is igyekeznek visszafogni adminisztratív eszközökkel).
Így a színes, hangulatos, változatos foci azokra a hétvége-szerda kombókra és kétévente három hetekre szorítkozik, amikor a nemzeti tizenegyek játszanak egymással. Ezeken ugyanis mindig fel-felbukkan egy outsider csapat, örvendetesen felbolygatva a papírformát.
A 2002-es vébén bronzérmesek lettek a törökök, a szenegáliak továbbmentek abból a csoportból, ahonnan a világbajnok franciák nem. Ugyanekkor az amerikaiak a két év múlva Eb-ezüstérmes portugálokat előzték meg, már a csoportmeccseken elbuktak az argentinok, az oroszok, a horvátok.
A bosnyákok a legutóbbi vb-selejtezőkön szintén az utolsó fordulóig versenyben voltak a szerbekkel és a spanyolokkal – ha ezt a meccset, a videón, megnyerik, továbbjutók –, a korábban semmit nem nyújtó ukránok selejtezőcsoport-győztesek lettek. A vébén a már a kijutásával meglepetést okozó Ghána megelőzte Csehországot, Ausztrália a ’98-as meglepetés-bronzérmes horvátokat.
A 2006-os vébé selejtezőjére megrázta magát, és megelőzte Oroszországot az addig semmit nem mutató Szlovákia, de még sokáig az észtek és a lettek is versenyben voltak abban a csoportban a második helyért. Igen, a lettek, akik a 2004-es Eb-selejtezőkön a lengyeleket – és persze minket is – megelőzve a második helyen végeztek, majd a törököket lepótselejtezve ki is jutottak a kontinensviadalra.
A mostani selejtezőkön Észak-Írország az egyértelmű meglepetéscsapat: hat meccs után még az élen álltak – de még most is a továbbjutást jelentő második helyen vannak –, miközben a 2002-es vébé selejtezőjén csak Máltát tudta megelőzni – mi persze tudjuk, ez sem kis dolog –, a 2004-es Eb-selejtezőt lőtt gól nélkül zárta az utolsó helyen.
A finnek, akiket 1997-ben, a Csank-érában még megelőztünk, a másodikak a portugálok, belgák és a szerbek előtt – igaz, több meccset játszottak – abban a csoportban, amelyet a lengyelek vezetnek. Itt éppen a belgákat verik 2:0-ra.
És egy kis múltidéző: a finnek, amikor még nálunk is gyengébbek voltak. Finnország-Magyarország a nemzetközi focitörténelem legmókásabb góljával.
Jól szerepelnek az izraeliek is – szintén másodikak az angolok és oroszok előtt –, a bolgárok a hollandokat előzik meg. De remekelnek mostani ellenfeleink, a bosnyákok is. Muslimovicék jelenleg a másodikok, bár csak jobb gólaránnyal előzik meg a törököket és a norvégokat, viszont mindhárom csapat 7 ponttal van előttünk.
Az előbb említett nagycsapatok (angolok, szerbek, portugálok) mellett szenvednek a világbajnok olaszok is – nemcsak azért, mert még tőlünk is kikaptak –, valamint a két év alatt két UEFA Kupát és egy BL-címet begyűjtő spanyolok. Mondjuk utóbbiaktól ez nem is meglepő, mintha nemzeti tradíció lenne, hogy muszáj a válogatottban ötlettelenül és eredménytelenül játszani: Európa-bajnokok voltak még 1964-ben, aztán döntősök húsz évvel később, de azóta és közte semmi, míg legjobb világbajnoki eredményük egy negyedik hely még 1950-ből, azóta szintén semmi.
Szóval a válogatott meccseken sokkal nagyobb az esély arra, hogy boruljon a papírforma, hogy befusson egy-egy, az előző sorozatban lebőgött csapat, vagy eltűnjön valaki, aki korábban nagyot menetelt.
Így már repesve várom, hogy Montenegró (ha jól számolom, az 53. UEFA-tag) is bekapcsolódjon a selejtezőkbe (bár ők is megvertek minket), emellett feltétel nélküli híve vagyok Gibraltár függetlenségének, diplomáciai úton elismerem az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, szurkolok a független Koszovónak – és akár Vajdaságnak is –, reménykedem az NDK újbóli kikiáltásában, Ukrajna kettészakadásban sárgákra és kékekre, valamint imádkozom (értik, haha) azért, hogy a Vatikán válogatottja is kérje felvételét az európai szövetségbe.
Akkor lesz vagy hatvan európai csapat, és 5-6-ról akár 8-10-re is nőhet azok száma, akiket legyőzhetünk. Sőt, ha mi is kettéválnánk Pannóniára és Hunniára, csak némi szervezés kérdése, hogy minden évben legyen egy válogatottunk, amely játszik egy győztes meccset.
