Négygólos vereség Hamburgban, négygólos vereség Isztambulban. A Honvédnak az elmúlt években nem volt szerencséje az európai kupákban: a még létező UEFA-ban a Hamburg elleni hazai döntetlen után szaladtak bele nagy vereségbe 2007-ben. Eltelt két év, ismét döntetlen itthon, ismét négygólos zakó idegenben, csak már a kupát hívját Európának (és ráadásul ligának). A kettőben az is közös emellett, hogy mindkétszer bundagyanúba keveredett a kispesti csapat (mintegy megerősítve, hogy nemcsak meglepő eredménnyel, hanem sima papírformával is lehet nagyot kaszálni a fogadásokon).

Öröm a köbön, hogy immár nemcsak az Újpestről tűnik egyre valószínűbbnek, hogy sáros a bundabotrányban (ha a klub nem is, egy-egy játékosa szinte biztosan), hanem a Kispestről is. A magyar foci egyre méltóbb helyére kerül ezzel, ráadásul a Honvédról az embernek már korábban is lehetett nem egyszer olyan benyomása, hogy nem katona-, hanem szűcscsapat: mindig is erős volt buindában. Emlékezzünk csak arra, amikor a nyolcvanas évek derekán derekas 6:6-ot játszottak a Volánnal, ami mindenkinek jó lett volna, ha nem túlságosan feltűnő eredmény. Aztán akkoriban, egy másik szezon végén a Debrecennel játszottak 1:1-et, ami jó volt arra, hogy a Loki bennmaradjon (igen, akkor még a kispestiek mentek az aranyért, a Loki az életben maradásért, de akkor nem hallottunk még Kósa Lajosról, csak Komora Imréről), a honvédosok meg ettek-ittak-jól mulattak abból a több mint félmillióból, amit kaptak.

Szóval a kispesti öltözőben akár tényleg egy szűcsmester is tevékenykedhetne, ráadásul az utóbbi években a számos légiós bizony szép nemzetközi kapcsolatokat is hozott a klubhoz. A kérdés már csak az: miért éri meg az egész tortúra Hemingway György bácsinak, a kispestiek jótevőjének? Hogy azért? No, arra gondolni sem merünk.