A magyar válogatott az utolsó előtti helyet csípte el az Eb-selejtezőn. Akárcsak a 2004-es, 1996-os, 1992-es vagy 1984-es sorozatban. Akkor most Buzsáky az új Nyilasi vagy Juhász Roland az új Dragóner? Az első három ellen most először nem szereztünk pontot, de 1986 óta most először van szerethető csapatunk.

A hétcsapatos selejtezőcsoport hatodik helyén zárta a magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezőt. 2000-ig nem volt ötnél több csapat a csoportokban, akkor hat-, majd a 2004-es portugáliai Eb-re ismét ötcsapatos csoportban küzdöttünk – a továbbjutásért persze csak verbálisan. Szóval hatodik egyszer lehettünk volna csak, ám akkor Azerbajdzsánt és Liechtensteint megelőzve végül a negyedik helyen zártunk.

Ez akár most is összejöhetett volna – a ha-k hosszú sora jöhetne itt a máltai vereségtől a törökök elleni elstuartdougallozott vagy a Kisinyovban elszerencsétlenkedett meccsig (a lenti videón a törökországi meccs, a Várhidi-csapat talán legfájóbb veresége). Két pont – ha ennyivel több van, akkor negyedikek vagyunk, a harmadik kalapból várjuk a vébére a selejtezőcsoportok sorsolását, és mindenki örül, mint sztálinvárosi úttörők május 1-jén a Bambinak.

A hatodik hely azonban minden kétséget kizáróan minden eddiginél rosszabb szereplés. Nemcsak a helyezés miatt, hanem az elért eredmények alapján is. Mert valóban volt már négy olyan selejtezősorozat, amikor csak egy csapat végzett mögöttünk (2004-ben San Marino, 1996-ban Izland, 1992-ben Ciprus, 1984-ben Luxemburg; ezek közül csak Izland nem zárt nulla ponttal), de most először fordult elő, hogy a csoport első két (sőt, első három) helyezettje ellen egyetlen pontot sem szereztünk.

Norvégia ugye 1:8-as összesítéssel intézett el minket, a törökök és a skót bíró 0:4-gyel, a görögök 1:4-gyel; hat meccs, nulla pont, 2:16-os gólkülönbség. Ha ez egy négycsapatos csoport, most San Marino vagy Andorra szintjén vagyunk. Hogy jobb kedvünk legyen, itt egy kis videó aból az időből, amikor még tudtunk gólokat lőni a norvégoknak:

Négy éve itthon vertük a második helyen végzett letteket, egy-egy pontot elcsíptünk a svédektől – erről, pontosabban Lisztes góljáról alant egy videó – és lengyelektől is, az 5 pont a 6 meccsen. Pedig már az sem volt egy erős keret Dragónerrel, Lőwvel, Urbánnal, Juhárral, Lendvaival, Böőrrel, Bódoggal, Füzivel. Az 1996-os kiírásban összejött egy döntetlen a törökök és a svájciak ellen, és egyszer megvertük a svédeket, az szintén 5 pont a 6 meccsen.

Az 1992-es kiírásban győzelem nem volt, de a norvégokkal akkor két 0:0-t játszottunk, és egy-egy pont összejött a szovjetek és olaszok ellen is (4 pont a 6 meccsből). Mai számítási rendszerrel szintén 4 pontot ért, de akkor csak 3-nak számított az 1982-as sorozat, amikor megvertük a későbbi csoportgyőztes dánokat és pontot szereztünk a görögöktől. És akkor még olyan játékosaink volt, mint Katzirz, Zsiborás, Nyilasi, Fazekas, Törőcsik, Hannich, Garaba, Bodonyi, Dajka, Kardos – ki is meneteltünk a vébére, a Videoton pedig döntőt játszott az UEFA Kupában; a visszavágót meg is nyerte így:

Szóval az egyébként nem túl dicsőséges Eb-múltunk fényében – legutóbb 1972-ben jutottunk ki a döntőbe – a mostani teljesítmény abszolút kiábrándító. A legjobbak ellen elért eredmény után feltehetően még egy luxemburgi kapitány sem dőlhetne hátra elégedetten, kész mázli, hogy a jóságos bosnyákokat kétszer is el tudtuk kalapálni, és a máltai sólyom is csak egyszer csapott le.

Nehéz ugyanakkor megmondani, hogy most akkor Juhász Roland az inkább Garaba vagy inkább Juhár, hogy Buzsáky Lendvai-e inkább, vagy Nyilasi. Másképpen fogalmazva, hogy akkor a magyar válogatott most egy olyan gödörben van-e nagyon mélyen, amelyből felfelé indult el; hogy a fiatalítás dicsőséges-e, és csak az átmenet terheit nyögjünk egy dicsőbb jövő felé – mint az egész ország lassan 18 éve –, vagy még mindig nincs itt a gödör alja, és a negyedik kalapból kezdett 2010-es vébéselejtezők után irigykedve jut eszünkbe, hej, 2006-2007-ben legalább egyszer megvertük a moldávokat, és volt olyan, hogy csak egy-egy gólokkal kaptunk ki a görögöktől és a törököktől.

Most azt hiszem, hogy az előbbi forgatókönyv a valószínűbb – feltéve, hogy nem jön egy újabb kapitány, egy újabb koncepció és újabb kedvencek. Persze új kerettagok kellenek, többször leírtam, főleg a védőmunkán kellene javítani. Összességében azonban mégis az a helyzet, hogy ebben a csapatban igenis látok fantáziát – és úgy tűnik a közvéleménykutatásokból, és a meccs látogatottsági adataiból, hogy a szurkolók is. Szóval most tényleg látszik esély egy szerethető és a mostaninál jobb válogatott megszületésére, ez a csapat egy olyan csapat lehet.

Legfeljebb tévedünk. Nem mi leszünk így egyedül a magyar fociban, és nem is az elsők. És mi még pénzt sem kapunk érte.