A válogatott játékosainak nagy része még nem is élt akkor, amikor Magyarországnak legutóbb összejött az, ami most nekik sikerülhet: 6 meccsből 5-öt megnyerni (igaz, akkor 7-ből 6 jött össze, de ez mindegy, ráadásul akár ez is sikerülhet). Még Irapuato előtt, a 100 forint alatti benzinár idején, az elsüllyedt Titanic megtalálásának, Gorbacsov pártfőtitkárrá választásának és az Ócsáig vezető M5-ös átadásának évében kezdődött a nagy sorozat, és éppen a szovjetek elleni 0:6-tal zárult le; legalábbis ha jól böngésztünk az archívumokban. Az utolsó meccs a brazilok elleni parádés 3:0 volt, íme az egyik gólunk:
A nagy sorozatot a magyar foci utolsó, nagynak mondott időszakában, a Mezey György vezette, világversenyre utoljára kijutó válogatott produkálta. Egy hollandok elleni vereség után kezdődött a menetelés; az volt egyébként a selejtezőcsoport utolsó meccse. Több szempontból is nagyon fájdalmas emlék: addig ötből ötöt nyertünk a csoportban, ezt elveszítettük a Népstadionban 1:0-ra. Ez volt életem első, a helyszínen, igazán élőben megnézett válogatott meccse – vidékről nem volt könnyű eljutni ilyenre –, és az utolsó meccs, amit édesapámmal nézhettem meg a halála előtt.
Szóval a nagy sorozatot a vébére már kijutott csapatunk produkálta, de csakis barátságos meccseken, ami azért nem von le a teljesítmény értékéből. Cardiffban, 1985. októberében 3:0-ra győztük le Wales válogatottját Esterházy, Hajszán és Détári góljaival. Decemberben három meccsből álló mexikói túrán vettek részt a fiúk – azóta a válogatottak nem verik olyan költségekbe a szövetséget, hogy világversenyeken ismerkedjenek meg a leendő pályákkal – ezen megverték Dél-Koreát 1:0-ra Kiprich góljával, aztán Algériát 3:1-re (Péter, Kovács K. és Bognár), majd jött az egyetlen vereség, 2:0-ra kaptunk ki a mexikóiaktól.
Ezt követően, 1986. elején elmentünk egy dohai túrára, 3:0-ra és 2:0-ra megvertük az Ázsai válogatottat, Esterházy (2), Kovács K., Péter és Kiprich góljaival, majd Katart 3:0-ra (Hannich, Kiprich és Détári). A nagy sorozat utolsó meccse 1986. március 16-án volt, 3:0-ra vertük a brazilokat (Détári, Kovács K., Esterházy). Aztán áprilisban felrobbant Csernobil, júniusban lerobbant a magyar védelem, jöttek a szovjetek, majd a franciák, aztán meg mi is, haza, hogy azóta se mozduljunk ki innen.
A nagy sorozat 7 meccsén 18 gólt lőttünk, és 3-at kaptunk. Jelenleg a válogatott 5 meccsből 4 győzelem/1 vereségnél tart, a gólkülönbség azonban csak 7:4. Persze ha megverjük Moldovát, még akkor sem lesznek Détárijaink, Nyilasijaink, sem Kovács Kálmánok, Esterházyk, Garabák és Nagy Antalok a fiúk – sőt, akkor sem, ha utána még a görögöket is –, de legalább jó helyen zárhatunk a csoportban, és 2010-nek nem teljesen reménytelen helyzetből kell nekivágni.
Ja, és hogy a mai válogatott keretnek tényleg mennyire történelmi ez az eredmény: most bukkantam rá a Wikipédián, hogy Feczesin 1986. februárjában, Dzsudzsák már a nagy sorozat végén, 1986. decemberében született.
