A lengyel válogatott éppen ellenünk játszotta első hivatalos mérkőzését, miután az első világháború után az akkor még néhány száz kilométerrel keletebbre fekvő ország visszanyerte függetlenségét; 1-0-ra nyertünk a Hungária úton 40 ezer néző előtt, gólszerző Szabó J. a 18. percben. A legutóbbi meccset már ők nyerték, semleges pályán, igaz, nem tisztán önerőből. Beharangozó múltidéző videókkal.
Ha már itt tartunk, megfigyelték már, hogy a frissen függetlenné vált országok válogatottja nagy előszeretettel játssza ellenünk első mérkőzését? Montenegró, 2007, 1-2; Ukrajna, 1992, 3-1. És ott van Ausztria 1902-ből, még a birodalom rabságában sínylődve 5-0-ra vert meg minket rögtön az első meccsén.
A következő négy meccsen négyszer győztünk a lengyelek ellen 15 gólt lőttünk, egyet kaptunk. Így jött el 1939. augusztus 27. Lengyelország megtámadása és a második világháború kitörése előtt öt nappal velünk játszotta a válogatottjuk az utolsó mérkőzést és nyert 4-2-re. 1962-ig egy kilencmeccses győzelmi sorozat következett 43-10-es gólaránnyal, 1966-ban a vb-felkészülés jegyében csak ikszeltünk. És innentől kezdve már egyre több a vereség, ezt már nem is részletezném. Nézzük meg inkább, fájdalom, Deyna mindent eldöntő gólját az 1972-es olimpia döntőjében.
A következő tétmeccsen Verebes, a mágus vezetésével 5-3-ra vertük a lengyeleket. Én, aki 1983-84-ben kezdtem figyelni a magyar focit, akkor azt hittem, hogy a győzelemmel egy új aranykor hajnalára érkeztünk. Igen, Détári itt lőtte csodagólját szabadrúgásból, az alapvonal mellől a hosszú sarokba. Uramisten, így állt föl az akkori csapat: Gáspár József - Farkas Tibor, Híres Gábor, Garaba Imre, Péter Zoltán (Preszeller Tamás, 68.) - Sallai Sándor, Rostás Sándor (Kékesi Rezső, 46.), Détári Lajos, Szekeres József - Kiprich József, Vincze István.
Van még ez a 2003-as chorzówi meccs. Gellei Imre volt a szövetségi kapitány, nem akarok ünneprontó lenni, de akkor is azt hittük, hogy valami végre elkezdődött, amikor kihúztuk egy döntetlennel. A visszavágón a lengyelek 2-1-re győztek Pesten, nekünk ezzel minden esélyünk elszállt arra, hogy kijussunk a 2004-es Eb-re.
Az utóbbi évtizedek legfájóbb vereségét azonban nem akkor, hanem az idén szenvedtük el.