Az év végén lejár a szövetségi kapitány szerződése, a sportbulvárlap már rá is cuppant a témára: maradjon-e Várhidi Péter a válogatott kispadján, vagy kössenek-e útilaput a talpa alá. A válasz nem kérdés: mennie kell, nincs neki helye a magyar fociközegben, kilóg ő a magyar edzői karból, mint Tatabánya az NB I-ből.

Mert nézzük csak meg, a legendás magyar edzőképzés micsoda kiváló szakembereket adott ennek a kis hazának. Csupa komoly múltú, nagy jelentőségű, sikeres, ambiciózus szakember, aki méltán lehetne szövetségi kapitány (vagy már volt is az, természetesen megérdemelten).

Itt van mindjárt Urbányi István, aki valódi médiasztárként esett az újpesti kispadra, és vezeti a súlyos tízmilliókért megerősített csapatát a masszív negyedik helyre. Jó, emberelőnyben nem nagyon tudnak játszani, és főleg a gyengébb csapatok ellen nehezen megy nekik, de ez a válogatott élén nem lenne gond: ha ő lenne a kapitány, ritkán játszanának nálunk gyengébbekkel.

Ideális jelöltnek ígérkezik Tornyi Barnabás is, csodálatos kommunikációs készsége van, a stílusa soha senkit nem idegesít, és igazi sportemberként nem rúgott bele a haldokló oroszlánba, amikor a minősíthetetlen munkájáért való kirúgása után bekasszírozott a Honvédtól 46 millió forintot. Akárcsak Várhidi, ő is a sporttévé kommentátora, így akár be is válhatna.

Mészöly Kálmánnál jobbat is nehéz lenne találni a kispadra. A válogatott élén nem lenne gondja azzal, hogy fekákat kell beválogatni, és szónoki ékesszólásával tudná motiválni a csapatot a legnehezebb helyzetekben is. Volt már szövetségi kapitány, legendás meccsei voltak, néha még nyertünk is az irányítása alatt.

Nyilasi Tibor szintén a sporttévében szívja magába a Tudást, és legalább játékosként elismert volt. Igaz, ez Dömének és Matthäusnak sem volt elég, de hát három a magyar igazság. És az a vád sem érhetné, hogy részrehajlóan, saját egykori klubjából válogat, mert a mostani Fradiból még labdaszedők sem lehetnének a nemzeti tizenegyben.

Szívesen látnám újra a kispadon Csank Jánost, aki a Fradival bebizonyította, hogy a leggyengébbnek gondolt ellenfeleket sem szabad lebecsülni, mert korántsem biztos, hogy őket legyőzi az esélyesebbnek gondolt csapat. Hátha a magyar válogatott kispadján, amikor mi vagyunk a gyengébbek, ez akkor is működik. Egyébként meg szeretjük, mert sosem foglalkozik a bírókkal, és ő hozta össze a jugók elleni 1:12-t is.

Persze Verebes Józsefnél is nehezebb lenne nívós edzőt találni, aki úgy emberileg, mint szakmailag alkalmas arra, hogy címeres mackót viseljen dohányzástól lassan koszorúeres szíve fölött. Persze igazából az lenne szép, ha először, átfogva a nagyon nagy budapesti Vác-Újbuda kispadján bizonyítana.

Gellei Imre is bebizonyította már számtalanszor, hogy emberileg és szakmailag is méltó a válogatott vezetésére. Egykori játékosai apaként szeretik őt, őt, aki mindig látott biztató jeleket, és a Fradival majdnem feljutott az NB I-be.

Bicskei Bertalan is közel áll a szívünkhöz. Szövetségi kapitányként ő is leégett, de egyébként kedves, csöndes, mosolygós ember, aki 0:4-gyel megúszta a világ egyik legerősebb elitbajnokságából érkező Vaduz elleni meccset.

Maga Kisteleki István – hiszek a demokratikus centralizmusban, ez már a Pártnak is bejött, ha nem is túl hosszú ideig. MLSZ-elnökként legalább nem lenne visszatetsző, hogy beleszól a válogatott összeállításába, és legalább üzleti szempontból biztosan megalapozott döntéseket hozna.

Reszeli Soós Istvánt kedves, joviális embernek gondoljuk, aki jószándékúan elkvaterkázna a játékosaival. Az egyetlen probléma az lenne vele, hogy míg Győrben hozzászokott ahhoz, hogy kispadoztassa a valamire való – a válogatottba be- vagy külföldi próbajátékra meghívott – játékosait, mint Dudás Ádámot vagy előtte Priskint, most ezt nem tehetné meg. Bár lehet, hogy az ő keretében nem lennének valamire való játékosok, és akkor nem lenne ilyen gondja.

Pajkos János soha semmilyen csapattal semmilyen eredményt nem ért, és emlékeink szerint még sehol nem töltötte ki a szerződését; most éppen Diósgyőrből rúgták ki, azóta megy a szegedi-borsodi-balatoniaknak. Hozzászokott már, hogy idő előtt kirúgják, ideális szövetségi kapitány lehet.

És a bónusz: José Mourinho nagyon szereti a kihívásokat, emberileg egy tuskó, így abszolút magyarfoci-kompatibilis. Teljesen neki való lenne ez a munka, bár valószínűleg Matthäusnál is többet kérne, és igényei simán elsodornák a konvergenciatervet. Ráadásul nem is igazolhatna a válogatottba forinttízmilliárdokért világsztárokat, pedig mennyivel szebb lenne az élet, ha Priskin helyett Drogbát éltetnék a szurkolók tízezrei.

De a lényeg: Várhidi semmiképp nem maradhat. Neki sikerült eredményeket elérni, a válogatott jelenleg ötből négymeccses győzelmi szériánál tart, tudatosan megy a fiatalítás. Egyszóval, ahogy mondtam, nem illik bele a magyar fociba. Különben fel sem merülne, hogy mennie kellene.